Az izomláz

Izomkárosodás, vagy az izom rekonstrukciója?

            A kutatók mintegy negyed százada próbálják megfejteni az edzést követő, pár napig is eltartó izomfájdalom okát. Az edzést követő izomfájdalmat, érzékenységet a magyar nyelvben izomláznak nevezik. A köztudatban elterjedt, hogy az izomlázat az anaerob munkavégzés során az izomszövetben felszaporodó tejsav okozza. Régóta ismert azonban, hogy a tejsav a véráramba kerülve viszonylag gyorsan elhagyja az izomszövetet, amit az jelez, hogy a munkavégzést követő tíz percen belül a vér laktáttartalma többszöröse lesz a nyugalmi értéknek. De akkor mi okozza az izomlázat?

Izomláz = izomsérülés?

            A láz általában a szervezet gyulladásos folyamatait kísérő jelenség, így ebből a szempontból az „izomláz” szó jól kifejezhetné az izom gyulladásos állapotát. Vajon a mikrosérülések által az izomszövetben keletkezett gyulladás lenne az edzés okozta izomfájdalom előidézője? A kutatók mindezidáig nem jutottak egyezségre ebben a kérdésben. Talán éppen ezért nevezik a jelenséget a nemzetközi irodalomban késleltetett izomérzékenységnek (delayed onset of muscle soreness, DOMS). Az izomfájdalom ugyanis 12 órával a munkavégzés után kezdődik, két-három napon át fokozatosan növekszik, majd szinte átmenet nélkül megszűnik. A legnagyobb fájdalom a második vagy a harmadik napon érezhető.

            Az izomláz azonban nem minden esetben jelentkezik a fizikai munkát követően. A kutatók kimutatták, hogy ez a jelenség csak akkor fordul elő, ha az adott izom olyan munkát végez, amely az izmok számára szokatlan, ahol azoknak nagy erőt kell kifejteniük, és erőteljes nyújtásnak vannak kitéve (azaz excentrikus kontrakciót végeznek). Emiatt az izületet hajlító (antigravitációs) izmokban sokkal könnyebben keletkezik izomláz, mint a feszítőkben, mert a feszítőket a mindennapi mozgások során gyakorta éri nyújtó hatás a nehézségi erő következtében.

A késleltetett és elhúzódó izomérzékenység tünetei és okozói

            Az erőteljes nyújtásnak kitett izmok nem csak érzékenyekké válnak, de megduzzadnak, merevek lesznek, ízületi mozgástartományuk beszűkül, és tartósan lecsökken az erőkifejtő képességük. Az erőcsökkenés az edzést követően akár 50 százalékos is lehet, és az izom még több nap elteltével is 20 százalékkal kisebb erő kifejtésére képes (Newman és mtsai, 1987). Az erőcsökkenéssel együtt jelentősen megnő a kreatin kináz (CK) enzim mennyisége a vérben, amely a nyugalmi érték 5-50-szeresét is elérheti. Az izomfájdalom mértéke és a CK mennyiség közötti lineáris kapcsolat van. Az erőcsökkenés közvetlen oka azonban nem a szérum CK megemelkedése, a CK kiáramlása az izomból azért következhet be, mert az erőteljes nyújtás következtében megsérül a szarkolemma, és felbomlik a szarkomerek szerkezete.

            A kutatók többsége egyetért abban, hogy az izomkontrakció alapegységének tekintett szarkomer szerkezetének megváltozása, nevezetesen a szarkomereket összekapcsoló Z-lemezek rézleges felbomlása okozza az erőkifejtés csökkenését. A legújabb kutatások alapján (Warren és mtsai, 2002) azt feltételezik, hogy az erő kezdeti visszaesését a mozgató idegek felől érkező inger izomra terjedésének zavara okozza. Ez az elképzelés jól harmonizál azokkal a vizsgálati eredményekkel, amely szerint a szarkolemma sérülése a Ca⁺⁺ ion homeosztázisának zavarához vezet. Nevezetesen a sejten belül csökken, a sejten kívül pedig növekszik a Ca⁺⁺ ionok mennyisége, és ennek következtében a miozin és aktin filamentumok (kontraktilis fehérjék) kapcsolódásának a száma lecsökken (Amstrong, 1991). A tartós izomerő csökkenést az izomsérülést az izomsérülés során elvesztett kontraktilis fehérjéknek tulajdonítják. Az erőcsökkenés egy másik lehetséges oka az anorganikus foszfát (Pi) és a kreatinfoszfát (Pcr) arányának megnövekedése. Normál esetben Pi/Pcr arány meglehetősen állandó. Amennyiben a Pcr mennyisége lecsökken, az ATP szintézisben zavar keletkezhet, amely erőcsökkenéshez, továbbá izommerevséghez, izomgörcshöz vezethet.

Miért fáj az izom?

            A kutatók két oknak, nevezetesen a Ca⁺⁺ homeosztázis zavarának, illetve a mikrosérülés okozta gyulladásos folyamatoknak tulajdonítják az izomfájdalmat. A gyulladásos folyamatot vizsgálók közül néhányan azt tapasztalták, hogy az izom erőteljes megnyújtását követően az izomban és a vérben is megjelennek az ún. gyulladásos sejtek (mint például a neutrofil), jelezvén, hogy olyan anyagok szaporodtak fel az izomban, amelyeket el kell távolítani. Az izomban felszaporodó elhalt sejtek megváltoztatják az izom normális biokémiai állapotát, irritálják az érző idegvégződéseket, és ezt izomfájdalomként éljük meg.

Csökkenthető-e az izomfájdalom?

            Bár nem valószínű, hogy az edzés okozta izomsérülést követő izomfájdalom befolyásolja az erőkifejtés nagyságát, mégis jelentős számú kutatást végeztek annak megállapítására, hogy a gyulladást gátló gyógyszerek, különböző krémek bőrbe dörzsölése és a masszázs mérsékli-e az izomfájdalmat és ezzel együtt az erőcsökkenés mértékét. A vizsgálati eredmények ellentmondásosak. A vizsgálatok többsége azt mutatta ki, hogy a gyulladásgátlók (pl. prostaglandin) szedése, krémek alkalmazása és a masszázs nem csökkentette a tüneteket, továbbá nem rövidítette le az izom regenerációját. Ugyanakkor néhány kutató ezzel ellentétes eredményről tudósított. O’Graady és mtsai (2000) azt találták, hogy diclofenac alkalmazása csökkentette az izomláz tüneteit.

            A sportolóknál gyakran felmerülő kérdés, hogy célszerű-e izomlázzal edzeni. A sérült izomrostok további károsodásával kapcsolatos félelem nem alaptalan. A kutatókat is foglalkoztatta ez a kérdés. A vizsgálatok azonban azt mutatták, hogy az izomláz alatt megismételt edzés nem növelte az izomfájdalmat és nem növelte meg a helyreállítódási folyamat hosszát. Saját vizsgálataimban azt találtam, hogy az egy héten keresztül, minden nap adagolt excentrikus edzés során az izmok teljesítménye csupán a második napon mutatott visszaesést, utána pedig az izomfájdalom ellenére is folyamatosan növekedett. Ennek oka a korai idegi adaptáció volt, amely kompenzálta a mikrosérülés okozta erőcsökkenést.

            Talán a legérdekesebb a regenerációban az, hogy az izomlázon átesett izom ellenállóvá válik a mikrosérülésekkel szemben. Ennek bizonyítéka, hogy az első edzés után több héttel megismételt, hasonló edzés már nem eredményezett izomlázat annak ellenére, hogy az erőszint megközelítőleg azonos volt a korábbival.

Regeneráció

            A mikrosérülések után néhány órával megindul a sérült izomrostok helyreállítódása, amelyben a szatellita sejteknek kitüntetett szerepe van. A szatellita sejtek minden vázizomban jelen vannak, és az izomrostokhoz kapcsolódnak. A lassú rostokhoz háromszor több szatellita sejt tartozik, mint a gyorsrostokhoz (Gibson és Schultz, 1982). A vizsgálatok viszont azt mutatták ki, hogy az izomnyújtás során elsősorban a gyorsrostok károsodnak. Ennek alapján feltételezhető, hogy a késleltetett és elhúzódó izomfájdalom a gyorsrostok lassabb regenerációjának a következménye. A sérülés hatására a szatellita sejtek aktiválódnak és megkezdik a sérült izomrost szerkezetének és funkciójának helyreállítását. A szatellita sejtek vagy a rost sérült részét állítják helyre, vagy új rostokat hoznak létre a nektrotizált sejtek helyett. Ritkán előfordul, hogy hiperplázia is létrejön, amely az izom keresztmetszeti területének növelését (hipertrófia) eredményezi. Az izom hipertrófiának azonban nem ez az elsődleges formája, hanem az izomrostok keresztmetszeti területének megnövekedése, amely a szarkomer genezisből adódik.

Szarkomer genezis

            Számos tanulmány számolt be arról, hogy az izom tartós, passzív nyújtása hosszirányú szarkomer szaporulathoz vezet. Egyes számítások szerint egy 2000 mm² vastagságú izomrostban óránként akár nyolcezerrel is szaporodhat a szarkomerek száma (Caiozzo és mtsai, 2002). A passzív nyújtás azonban nem vezet a szarkomerek számának keresztirányú növekedéséhez, vagyis a hipertrófiához. Ehhez az izomnak aktívnak kell lennie, és nagy feszülést kell elérnie a kontrakciók során. Erre a legalkalmasabb az excentrikus edzés, amely során az izom nagyobb feszülést tud elérni, mint bármely más kontrakció (izometriás, koncentrikus) alatt. Ugyanakkor – amint azt korábban olvashattuk – az ilyen edzés (legalábbis a gyakorlás kezdetekor) izomlázat okoz annak minden korábban tárgyalt tüneteivel és következményeivel.

Izomkárosodás vagy rekonstrukció?

            Kezdetben az aktív izom megnyújtásával járó, edzés okozta izomfájdalmat az izom károsodásával azonosították, s mint olyat, nem tartották pozitív folyamatnak. A kutatók és a szakemberek azt tanácsolták, hogy gyógyszerekkel, masszázzsal, elektromos lazító eljárásokkal mihamarabb szüntessék meg az izomlázat és ebben az állapotban nem javasolták az erőteljes edzéseket. Ma már tudjuk, hogy az izomláz az izom rekonstrukciójához szükséges állapot (vagy inkább folyamat), amely folyamat autonóm módon megy végbe. Yo és mtsai (2003) vizsgálatukkal rávilágítottak arra, hogy a szarkomer genezis elengedhetetlen feltétele az izomszerkezet felbomlása

Felhasznált irodalom :

Pálos Attila : SE TSK Testépités és fitness szakedzői szak,  Szakdolgozat

Nánási Balázs : Testépités elmélete