ZUMBI DOS PALMARES

A holland támadások idején - kihasználva a gyarmatosító portugálok erejének hanyatlását és az ezt követő zűrzavart - rabszolgák ezrei menekültek el az ültetvényekről, kis autonómiákat, ún. Quilombus-okat létrehozva.

A Quilombusok közül Palmares volt a legnagyobb hatással Brazíliára akkortájt. Palmares egy önálló állam volt az államban, a feketék állama, ahol afrikai dialektusok keverékét beszélték; egy önellátó gazdasági egység, amely több mint egy évszázadon át fenntartotta magát. Társadalmukba befogadtak üldözött fehéreket és bennszülött indiánokat is, így ez a többnemzetiségű rebellis állam lassan elérte a 30,000 fős létszámot, ami Brazília akkori lakosságának közel 20 százalékát jelentette.

Palmarest két vezető kormányozta: Ganga-Zumba, aki létrehozta magát Palmarest, és akit egy béketárgyalás során a portugálok csapdába csaltak és megöltek; és Zumbi, aki nem hitt a portugálok békülési szándékában, és a népesség többségével Palmaresben maradt. Zumbi (neve egy afrikai dialektusban azt jelenti: "a háború ura") erős kézzel fogta a közösséget: harcosokat képzett belőlük, kémeket küldött a szomszédos településekre, a dezertőrökkel és árulókkal kíméletlenül elbánt. Macacot, Palmares fővárosát valódi erődítménnyé alakította, és sikerrel szembeszállt a portugál támadásoknak. Zumbit többek között emiatt is halhatatlannak gondolták, ám 16 éves folytonos harc után, 1695-ben számára is elérkezett a vég: a "harcok urát" egy barát csalta csapdába. Zumbi november 20-án halt meg, erről a napról a brazil fekete közösség, valamint minden capoeirista máig minden évben megemlékezik.

Palmares, illetve a többi Quilombus leverése után az újra rabszolgasorba kényszerített feketék magukkal vitték az időközben átalakult, harcosabbá vált Capoeirát az ültetvényekre. Veszélyessége miatt azonban uraik határozottan betiltották eme harc gyakorlását. Ekkor a Capoeira újabb jelentős változáson esett át: azért, hogy folytathassák a Capoeira gyakorlását, a feketék a szálláshelyükön szabadidőben (főleg este, a napi munka után) tartott ún. batucadakon, körben (innen a szó: "roda") játszottak, a harcot megszelídítve, zenével, énekkel kísérve, táncnak álcázva...